A felfüggesztési bilincs felületén általában néhány borda található, hogy javítsa az ütközési és teljesítményfrekvenciás áttörési feszültséget, különösen a felső rögzítés közelében lévő élnek van nagyobb jelentősége az ütközési áttörési feszültség növelésében. A hőfeszültség csökkentése és a magasságkülönbség beállítása érdekében a felfüggesztő bilincs gyártása során a rögzítés és a felfüggesztő bilincs párnázott.
A szigetelés magasságának teljes kihasználása érdekében a felső és alsó fém idomokat a felfüggesztő bilincs felső és alsó furataiba ragasztó segítségével töltik be, amely a hőfeszültség lazítására vagy akadályként szolgál. A belső ragasztószigetelő előnye nem csak abban rejlik, hogy magának a szigetelőnek a mérete, minősége és fémanyag-felhasználása jóval alacsonyabb, mint a külső ragasztósorozaté. Ennél is fontosabb, hogy a felfüggesztő bilincs lehetővé teszi az elektromos készülékeket és az áramelosztó eszközöket (például a leválasztó kapcsolót és a teljes áramelosztást). Csökken a készülék mérete és minősége, és megtakarítható az erőgép által elfoglalt hely. De ennek a szerkezetnek van néhány eredendő hátránya is. Mivel a tartozékok két vége be van ragasztva a felfüggesztő bilincs furatába, a felfüggesztő bilincs mechanikai szilárdsága hatékonyan csökken, mivel a szigetelő viszonylag nagy átmérőjű, és a szigetelő könnyen megsérül a belső ragasztó miatti hőterheléstől. A nagy mechanikai szilárdságú felfüggesztési bilincs nem kielégítő. Ez a felépítés sem ideális, így a felfüggesztő bilincs jelenleg csak a 7,2-24kV-os osztályban használatos.
